Utcai portré fotózás Budapesten
Tervek, ötletelés
Balázzsal utcai portré fotózást terveztünk. Ő szeretett volna néhány jó fotót magáról, én pedig szerettem volna játszani a formákkal, fényekkel.
Dokumentarista stílusban terveztem őt megörökíteni, olyan közegben, ahol gyakran mozog, városi környezetben. A lakóhelyéhez közeli Keleti pályaudvar környékét választottuk helyszínül.
Hogyan futottunk neki a fotózásnak?
Jó sokat beszéltünk az alkalom előtt messengeren, megosztottam Balázzsal az elképzeléseimet, amitől ő is nagyon lelkes lett és alig várta a fotózást 🙂
Minden alkalommal, amikor valamilyen tematikus fotózásra készülök, a fejemben kavargó formátlan gondolatokból, érzésekből lassan – vagy épp hirtelen – összeáll egy vízió, amely az egész fotózás alapját képezi. Balázst megismerve péládul rögtön fekete-fehérben kezdtem gondolkodni, hiszen a markáns arckarakterét sokkal jobban ki lehet hangsúlyozni a színek elhagyásával.
Szerettem volna, ha a környezet nem dominál, egyszerű, nyers betonfelületeket képzeltem el, egymásba futó és párhuzamos vonalakat, fényeket és éles árnyékokat. A délelőtti órákra terveztük a fotózást, hiszen abban bíztam, hogy az erős délelőtti fények kontrasztos árnyékokat rajzolnak nekünk, amiket kreatívan felhasználhatok a képek kompozíciójához. Persze nem így történt…
Elképzelés vs. valóság
A gyakorlatban verőfényes napsütés és hagsúlyos árnyékok helyett fátyolfelhőket kaptunk, abból is jó sokat, valamint csepergő esőt. Nem épp ideális…
Bármely más helyzetben tapsikoltam volna örömömben, ugyanis az egységes felhőréteg úgy működik, mint egy hatalmas softbox, ami lágyítja a nap erős fényét, puha árnyékokat rajzol. Teljesen ideális egy általános portréfotózáshoz. Kivéve, ha pont az ellenkezője az elképzelés 🙂
Mivel az időjárást nem tudjuk módosítani, gyorsan újraterveztem fejben a fotózást.
A helyszín
Szerencsére a Keleti körül igazi betondzsungel található olyan finomságokkal fűszerezve, mint oszloprengeteg, betonkockák, lépcsők és korlátok, fémkeretes, hatalmas ablakfelületek. Ezek meglétét a napsütés hiánya sem befolyásolhatta.
A délelőtti időpontnak – és a vírushelyzetnek – köszönhetően alig-alig zavartak bennünket gyalogosok, lézengők, kíváncsiskodók munka közben.
Néhány perc oldott csevegés után elkezdtük a munkát. Balázs hamar elengedte magát, nem zavarták a kíváncsi tekintetek, örömmel fogadta és ügyesen végrehajtotta az instrukcióimat.
Két helyszín között megálltunk szusszanni, rápillantottunk az elkészült képekre, átbeszéltük a további lépéseket.
A fotózás
Annak ellenére, hogy nagyon hideg volt és még a szél is fújt, Balázs hősiesen állta a sarat, csak az ujjai fáztak szegénynek…
Kreatívan megoldottunk két gyors átöltözést is, hogy változatosabbak legyenek a képek. Persze a belváros közepén, hölgy modellel ezt picit trükkösebb lett volna kivitelezni 😀
Az eső hol csepergett, hol elállt, ehhez alkalmazkodtunk a helyszínek kiválasztásával.
Számomra a sorozat egyik csúcspontja egyben Balázs számára a fotózás mélypontja volt: az ugrós képek elkészítése 😀
Tény, hogy a legtöbb fotózásomnál elkap az ihlet, egy gondolat szöget üt a fejembe, és még ha nehéz is meggyőznöm a modellem arról, hogy az elkészült kép fantasztikus lesz, általában sikerrel járok.
Így történt ez most is, nem sok gondolkodási időt hagytam Balázsnak, csak rámutattam egy betonkockára, hogy akkor onnan kellene ugrálni úgy 10-15-ször, vagy amíg jó nem lesz. Hát mit mondhatnék, nem volt őszinte a mosolya 🙂
Végül készségesen megcsinálta, amit kértem. Rövid távon ettől elmúlt a fázása, hosszú távon pedig egyetértett velem abban, hogy ezt a kört kár lett volna kihagyni, mert nagyon erősek lettek az ugrós képek 🙂
A fotózás után
Kb másfél óra feszített tempójú munka után végül elköszöntünk Balázstól. Neki elgémberedtek az ujjai és lefagyott az orra, nekem belefagyott a kamera a kezembe, valamint az eső is eleredt úgy igazából.
Szerencsére hatékonyak voltunk és jó sok nagyszerű képet készítettünk, így egyikünknek sem volt hiányérzete.
A fotózás után alig vártam, hogy nekiláthassak a képek utómunkájának. Bevallom, nem is bírtam sokáig. Ahogy kocsiba ülve átmelegedtem kissé, egyből áthúztam 1-2 kedvenc képet a laptopomra, megszerkesztettem és már küldtem is őket Balázsnak, hogy együtt örüljünk a végeredménynek 🙂
A szerkesztés, utómunka számomra szerves része a fotózásnak. Mindig nyers formátumban fotózok, és egy képet akkor tekintek késznek, mikor különböző utólagos színkorrekciók, apróbb-nagyobb változtatások után éppen azt a hangulatot, érzést tükrözik, ami a fejemben volt a kép készítésének pillanatában.
Gyakran kapok olyan visszajelzéseket különböző fotózások után, hogy nahát, ez ott és akkor készült? Én ezt nem is láttam/teljesen másmilyennek láttam. Milyen szép így!
Ez természetes, hiszen mindannyian másként látjuk a világot és másként törekszünk megmutatni azt.
Szeretnél hasonló, ütős sorozatot magadról?
Van egy formabontó ötleted?
Vevő vagy az elképzeléseimre?
Valósítsuk meg együtt!
További fotókat, csomagajánlatokat ide kattintva találsz.
Időpontért hívj telefonon, vagy írj üzenetet!
